Mottó

"Az én dojóimban az emberek kikapcsolódnak. A régi és új tanítványok együtt teáznak, beszélgetnek, és jól érzik magukat." Kobayashi Yasuo

EGYESÜLET

Itt az Egyesületről és annak történetéről tájékozódhatsz. Ha azt szeretnéd tudni, hogy hol és mikor vannak az edzések, kattints az "Edzés információk" menüpontra.


A Pécsi Takuma Aikido Egyesület (PTAE) 2009. július 22-én alakult meg, az edzések is azóta folyamatosan mennek, jelenleg a Pécsi Sasok Mozgásközpontban, heti három alkalommal. Egyesületünk 2014-ben szerzett közhasznú státuszt. Célunk az volt, hogy intézményesítsük azt a közösséget, amely az Aikido Kobayashi Dojóban szeretné folytatni az aikido tanulását, gyakorlását. Ezzel lehetővé vált, hogy meghonosítsuk Pécsett az aikidónak ezen irányzatát. A Takuma szó fontos szerepet tölt be a budoban, jelentése: a tudást csiszolni, fejlődni.

Egyesületünk emblémája
Készítette: Fazekas József

Egyesületi tisztségviselők:
    Elnök: Dr. Balogh Gábor
    Elnökségi tag: Dr. Kámán Attila
    Titkár: Dr. Kolontári Attila

Innen letölthető az Egyesület ALAPSZABÁLYA, SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA (SZMSZ), valamint a közgyűlések és elnökségi gyűlések HATÁROZATAI. Az Egyesület megalapításával lehetővé vált, hogy olyan kiírásokat pályázzunk meg, amelyekkel biztosítani lehet a biztonságos gyakorlás feltételeit, vagyis tatamik beszerzését valósíthatjuk meg. Ennek eredményeképpen jelenleg több mint 80 négyzetméter saját tatamival rendelkezünk: puzzle tatami, amely úgy illeszthető össze, hogy nem csúsznak szét az elemek, így biztonságosabb a gyakorlás. 

Dojónk (80 m2 tatami)  



Jogosultak vagyunk az SZJA 1% elfogadására, így kérjük, hogy
támogassa Ön is a Pécsi Takuma Aikido Egyesületet.
Adószámunk: 18035485-1-02

Az Egyesület a Magyarországi Kobayashi Dojók Egyesületének (MKDE) partnerszervezete, így a technikai felügyeletet az MKDE elnöke, Magyar László (5. dan) és Szabó Balázs (6. dan) látja el. A technikai rendszert, vizsgarendszert, valamint oktatási módszereket torzításmentesen valósítjuk meg a Kobayashi Dojó hagyományai és irányelvei szerint.

Amire büszkék vagyunk:

 Edzőtáborok a mi szervezésünkben/vezetésünkkel:
  • 2017-es pécsi edzőtábor Havasi Tamás (4. dan) vezetésével (Képek)
  • 2016-os Bonenkai edzés Tatabányán Balogh Gábor (3. dan) vezetésével (Képek)
  • 2016-os békéscsabai edzőtábor Balogh Gábor (3. dan) vezetésével (Képek)
  • 2016-os pécsi hétvégi edzőtábor Füleky András (4. dan) vezetésével (Képek)
  • 2016-os pécsi hétvégi edzőtábor Zsiga Sándor (4. dan) vezetésével (Képek)
  • 2016-os tatabányai (januári) hétvégi edzőtábor Balogh Gábor (3. dan) vezetésével
  • 2015-ös békéscsabai edzőtábor Balogh Gábor (3. dan) vezetésével (Képek)
  • 2015-ös pécsi hétvégi edzőtábor Dóczi Sándor (4. dan) vezetésével (Képek)
  • 2014-es pécsi nyári nemzetközi edzőtábor Masuda Manabu (6. dan) vezetésével (Képek, Videó)
  • 2014-es nyári edzőtábor Karácsony Zoltán (4. dan) vezetésével (Képek)
  • 2013-as nyári edzőtábor Virga János (4. dan) vezetésével (Képek)
  • A 2011-es pécsi nyári tábor Kobayashi Hiroaki vezetésével (Képek, Videó1, Videó2)
  • 2010-es téli edzőtábor Virga János (4. dan) vezetésével (Képek)

Bemutatóink:
  • A Renseikan Dojó 15. évfordulója alkalmából, Tata (2015) (Videó)
  • MKDE 20. évfordulója alkalmából, Budapest (2015) (Videó)
  • Zentai Mitama Dojo 20. évfordulója alkalmából, Székesfehérvár (2013) (Videó)
  • Menedzsment Szaknap, Pécsi Közgáz (2012) (Videó)
  • Pécsi Közgáz Gólyatábor, Balinka (2011) (Videó)
  • II. Önvédelmi Disco Szeminárium - Soho Dance Club, Pécs (2011) (Képek, Videó, 3:00 perctől)
  • Első Pécsi Nagy Sportágválasztó (2010) (Képek, Videó)
  • Keleti Népek Fesztiválja (2010) - Egerág (Videó)
  • Tatabányai Renseikan Dojo 10. éves edzőtáborában (2010) (Videó)
  • Kodály Gimnázium Egészségnapján, Pécs (2010) (Videó)

Középen olvasható a Takuma Dojo felirat kalligráfiája
(balra: Aikido Kobayashi Dojo, jobbra: Aikido)
A kalligráfiát Virga Jánostól kaptuk ajándékba a dojo megnyitásának alkalmából 

Csoportképek (2009-2017)

Pécs, 2017 (dr. Havasi Tamás)

Pécs, 2016 (Füleky András)

Pécs, 2016 (Zsiga Sándor)

Pécs, 2015 (Dóczi Sándor)

Budapest, 2015 (Kobayashi Yasuo - Masuda Manabu)

Pécs, 2014 (Masuda Manabu)

Pécs, 2014 (Karácsony Zoltán)

Pécs, 2013 (Virga János)

Pécs, 2012

Pécs, 2011

Pécs, 2011

Pécs, 2009-2010